was successfully added to your cart.

Százmilliárdokat forgat, de kevesen ismerik: bemutatjuk az ország egyik első számú Broker

By October 2, 2018 October 4th, 2018 In my mind
Rimár Péter a Concorde Értékpapír Zrt. intézményi üzletkötője, azaz brókere. Bróker, csupa nagybetűvel. Bő 20 éve van a pályán, évről évre 100 milliárd forint feletti forgalmat bonyolít a Budapesti Értéktőzsdén és a főbb külföldi piacokon. Átélt két nagy világválságot, testközelből figyelte a hazai brókerbotrányokat, de két egymást követő mínuszos hónapja még sosem volt. Pedig nem egyszer látott milliárdos vagyonokat elégni. 

A robotoktól nem fél, szerinte az érzelmi intelligencia nehezen programozható, és a kapcsolati tőke sem váltható ki egy algoritmussal, legalábbis az övé biztos nem. Széles ügyfélköre mellett baráti kapcsolatot ápol a legismertebb hazai borászokkal, közismert műgyűjtőként pedig otthonosan mozog a magyar képzőművészek körében is.Bő 20 éve vagy a pályán, Dunát lehetne rekeszteni azokkal a nagy sztorikkal, amiket rólad hallottunk. Valóban megtörtént például, hogy sok évvel ezelőtt fennhangon jelentetted be fél tízkor a kollégáknak, hogy “Megvan a fél misi, megyek haza!”?Lehet, hogy volt ilyen. Ezek szerint rossz napom volt. Ez a szép a szájhagyományban. Ilyen volt az is, mint amikor két hete esett a Richter, már mindenki degeszre vette magát, és ment a dühöngés, a hiszti, én meg egy nagyobb reverzál után bemondtam, hogy minek nyitottatok rossz pozikat, nyissátok meg csak a jót!Igaz, hogy milliárdos dealek fürdőkádból történő telefonbeszélgetések után születnek?
Volt erre példa. Ha jókor fürdesz vagy rosszkor hív az ügyfél.

Hogyan működnek ezek a nagy bizniszek?

Nagy intézményi ügyfelek kellenek hozzá, és akkor nem tudsz kicsit kötni.

Személyes varázs kell hozzá?

Sok minden kell hozzá, például szerencse is, hogy pont beletalálj egy piaci résbe. Két dolgot szoktam mondani, amikor a fiammal beszélgetek erről. Egyrészt legyél valamilyen. Én nem közgazdásznak tanultam és nem is annak szocializálódtam, más vagyok, mint az a másik 99, aki az elmúlt 20 évben ezzel a szakmával akart foglalkozni. Másrészt elég hamar felismertem, hogy nem lehet mindenkivel jóban lenni a piacon. Ezért arra lőttem, hogy akivel viszont jóban vagyok, azzal legyen egy személyes harmónia, együttlélegzés. Kicsit olyan, mint a család, négy-öt ember még elvan, egy tucat már necces. Én azt mondom az ügyfeleimnek, hogy az ő érdekeiket képviselem, de nem tudom 10 ügyfél érdekeit képviselni, ezért vannak csak néhányan. Ha ők nagyok, akkor ez működik, ha nem, akkor éhen hal a bróker.

1968. november 8-án született Miskolcon. Diplomáját 1992-ben szerezte meg az egri Eszterházy Károly Főiskolán, tanár szakon. Immáron lassan két évtizede a Concorde Értékpapír Zrt. intézményi kereskedője. Ügyfelei közé tartoznak a legnagyobb magyar alapkezelők, évről évre 100 milliárd forint feletti forgalmat bonyolít a Budapesti Értéktőzsdén és a főbb külföldi piacokon. A kereskedés mellett másik két nagy szerelme a művészet és a borászat.

Hogyan kezdődött?

Én magánbefektetőként dolgoztam, 1993-tól 1998-ig a saját kis pénzemmel trade-eltem. Ez volt a szabadság földje, azt gondoltam, hogy ha kevés pénzed van, még sikeresebb lehetsz, mint ha sok. Nekem így kezdődött, nem volt ezerötszáz ötletem, ez egyszerűnek tűnt. 1998-ban csináltunk Egerben egy kis vidéki fiókot, ez egy lízingcég volt, Miskolczi Tamás volt a tulajdonosa, aki nagyon aranyos srác volt, de nem sikerült neki, pár év alatt csődbe vitte a céget. Akkor Norbiék (Streitmann Norbert, a Concorde Értékpapír Zrt. alapító tulajdonosa – a szerk.) bejelentkeztek, hogy megvennék a közben kiépült fiókhálózatot, így kerültem Budapestre 2000-ben.

Egyből intézményi bróker lettél?

Nem. A vidéki fiókban tulajdonos voltam egynegyed részben, kvázi fiókvezető, de az is sales meló volt. Amikor feljöttem Pestre, egy évig nem tudtam igazán, hogy mit kellene csinálni. Nagyon sok ügyfelem volt, több száz magánszemély, de nem éreztem magam komfortosan. Zsiday Viktor akkor még az Aegonnál dolgozott, egyszer csak megjelent, hogy jönne a Concorde-hoz ügyfélnek, akkor kezdtem el intézményi brókerként dolgozni. Akkoriban a magyar részvénypiac haldoklott, és kitaláltuk, hogy inkább a nemzetközi piacokon kereskedünk. A Concorde akkor még nem igazán kötött a nemzetközi piacokon, mi kezdtük el, korábbi kollégámmal, Sugár Gyurival. Felosztottuk az ügyfeleket, és felhívtunk mindenkit, hogy most már a Concorde is aktív a külföldi piacokon.

Kikre néztetek fel annak idején a szakmában?

Nem volt ilyen. Nem alakult ki ennek a piaca, nincs kultúrája. Nem jut el oda egy alapkezelő cég, hogy a portfóliómenedzser egy sztár, nem a vagyonkezelő neve a brand, hanem az alapé. Bizonyos körökben persze azok, szakmailag sztárok, de az más, mintha egy kívülálló tudja, hogy kik ők. Ha valaki vesz egy alapot, nem feltétlenül tudja, hogy ki menedzseli, nem az az alap neve, hogy Loncsák, Szalma, Zsiday. Külföldön vannak sztárbrókerek, alapkezelők, de Magyarországon nincs ilyen.Azt mindenki tudja, hogy ki Dzsudzsák Balázs, de a celebcsajok nem alapkezelőkkel tolják az instán.

Mennyire volt más akkor a piac, amikor te kezdtél?

Nagyon, sokkal kevesebb információval dolgozott mindenki, kőbaltával mentünk lézerfegyverek ellen. Egyáltalán nem volt automatizálva, gépesítve, csak a hagyományos végrehajtás ment. Az akkori piac még gondolkodóbb volt, emberi logikával követhetőbb, a mostaninál számomra racionálisabban működött. Magasak voltak a díjak, 1 százalékért kötöttünk, a mostani ennek csak töredéke, de akkor senki nem tudta, hogy mi hogyan működik, eleve csoda volt például, hogy el tudtuk számolni. Nekünk kellett kitalálni, hogy hol lehet kötni, sokszor az ügyfeleink sem tudták, hogy hogyan lehet megkötni egy dealt. És ez nem volt olyan régen, csak 16 éve. Olyan, mintha beülnél egy autóba, és rácsodálkoznál, hogy hú, kormány meg sebváltó, ma pedig már magától megy. Utólag visszanézve ez döbbenetes.

A kötési díjak csökkenése kicsinálja a szakmátokat?

Az enyémet mindenképpen. A magyar piacon volumennel ezt nem tudod pótolni. Ha Frankfurtban, New Yorkban ülsz, akkor igen, de a magyar piacon nem lehet.

Mondj egy sztorit a 2000-es évek elejéről!

Előfordult, hogy egy bróker az ügyfélszámot ütötte be mennyiségnek, 50 ezer Mol-részvényt vett a piacon egy kisbefektetőnek. A céges szabályzat szerint azonnal vissza kellett volna adni, ám egy játékkedvtől átitatott kollégánk – mivel vételinek érezte a piacot – inkább megtartotta magának.

Karrierben, pénzben mit gondoltál magadnak?

Nagyjából azt, ami történt. Volt egy optimistább időszakom, 2007-2008 körül, akkor azt gondoltam, hogy az én bizniszem legalább egymilliárd forintos lesz évente, lesz három szolgám, én terpeszkedem a vazallusi rendszer csúcsán, beszélek az ügyfelekkel, és a többiek majd dolgoznak. Akkor ez reálisnak tűnt, nagyon nőtt a biznisz. Aztán nem így lett.

Aztán jött a válság. Mi volt a legdurvább, amit átéltél?

Amikor a Lehmannál beszorultunk egy portfólió-eladással, és az nem számolódott el, több százmillió forintról volt szó. Számunkra is csak akkor derült ki, hogy végső soron a Lehmanon keresztül kötöttünk. Az ügyfeleknek kifizettük a deal ellenértékét, de mi nem kaptuk meg érte a pénzt. Akkor az a tulajdonosi döntés született, hogy magunkra vállaltuk, nem pereskedtünk az ügyfelekkel, hanem megvártuk, hogy a felszámolásból esetleg visszakapjunk. Végül az amerikai felszámolótól vissza is kaptuk a pénzt. Ettől eltekintve nekem egyáltalán nem volt negatív élmény a 2008-as válság, hatalmas forgalom volt, mindig csináltunk valamit.

Neked magánszemélyként volt rossz sztorid?

Nem, nekem nincsenek nagy kilengéseim. Két egymást követő mínuszos hónapom sosem volt. Kicsi pozikkal megyek, meg elég jó a kockázatkezelésem. Egyébként nekem nincsenek nagy trade-jeim. Mondjuk a portfólióm 5 százalékáért felépítek 2-3 trade-ből egy pozíciót, és lezárogatom, ez nem nagy kaland.

Mi volt a 2008-as válság legfontosabb tapasztalata?

Nem volt nagy tanulság, a rendszerek így működnek, felhízik, mint a kisgömböc, aztán meg leereszt. Most is hasonló érzésem van, mint akkor, sokáig épült a mostani bull piac, de megy ez majd lefelé is. Ha magasra mégy, nagyot esel, ez nem olyan bonyolult.Fotó: Stiller Ákos, Portfolio

A 2008-as előtt is volt már egy nagy válság, az 1998-as. Akkor már kereskedtél?

Persze.

Az 1998-as vagy a 2008-as válságot volt durvább átélni?

Nekem a tavalyi bull volt a legdurvább. A nagy válságok alatt van volatilitás a piacon, az engem nem zavar, de tavaly megszűnt a volatilitás, egyszerűen nem lehetett hibázni, és mire ezt megértettem, elkezdtem félni, egyszerűen nem mertem szembemenni a piaccal, a nagyobb baj, hogy vele sem.

Most élvezitek az elmúlt hónapok mozgásait?

Nekem sokkal fontosabb a trendeknél a volatilitás. Nyilván, aki nagy pénzt kezel, annak nem jók a heves mozgások, de a traderek inkább örülnek a nagy volának, persze ez attól is függ, hogy milyen az attitűdöd. A mi szakmánkban egyébként a volatilitás a kulcs, én ebbe a trading stratégiába vagyok beleszocializálódva, a nagyon belealvós piac nekem nagyon nem megy, azt nem tudom jól csinálni.

Eltalálod a piac alját, tetejét?

Ilyen nincs, hogy pont az alja, pont a teteje. Intézményi méretekben nincs ilyen. Ezért úgy dolgozunk, ha egy szint érdekesnek tűnik, akkor odaállunk, és elkezdjük adni vagy venni, akkor is, ha az nem a teteje vagy az alja. Azért van olyan, hogy elkapjuk az alját, legutóbb a Richtert 4850-nél kezdtük el venni, és vettük egészen 4500-ig, az majdnem a mélypont volt.

Ilyenkor elégedettek az ügyfelek?

Mindig elégedettek az ügyfelek.

De nem nyerhet mindenki, valakinek bukni is kell.

Magánszemélyeknél láttam sok ilyet, milliárdos vagyonok tudnak elégni, főleg a devizapiacon, de részvénypiacon is láttam nagy égést. A 90-es évek végén volt olyan ügyfél, egy jómódú vállalkozó, aki szociális simogatásként élte meg ezt az egészet, beutalt minden évben 30 vagy 40 millió forintot, és addig trade-elt abban az évben, amíg az tartott. Ha májusra elfogyott, szomorú volt, ha novemberben még kitartott a pénz, akkor örömtüzek égtek. De olyanok is vannak, akik jóval nagyobb téttel játszanak, és megsokszorozzák a pénzüket, de ahogy ez felépül, úgy épül le is. Ha valaki tud csinálni 200 millióból 4 milliárdot, abban teljesen biztos vagyok, hogy el fogja bukni. Az én olvasatomban csak úgy tudsz 200 millióból 4 milliárdot csinálni, ha valamit nem jól csinálsz. Ez már a szerencsejátékos kategória, lehet, hogy 27-szer szerencséje volt, de eljön az idő, amikor 3-4-szer egymás után pechje lesz, és ahogy a profittal és a nyertes pozíciókkal, a bukóval és a vesztes pozíciókkal is ugyanúgy fog viselkedni. Több ilyet láttam az elmúlt 20 évben.

Számos tévhit és misztikum lengi körbe a bróker szakmát, a Tőzsdecápák, a Wall Street farkasa és a többi hollywoodi mesének köszönhetően. A bróker mindig valakinek (ami lehet egy intézmény, de lehet egy magánszemély is) a megbízásából ad-vesz árupiaci terméket, devizát vagy részvényt a tőzsdén, de akár fogadásokat is lehet nála kötni, hogy mennyi lesz például a BUX márciusban. Az intézményi ügyfelek (alapkezelők, biztosítók, pénztárak) lényegesen nagyobb tételekben adnak megbízást, nem ritka a több milliárd forint értékű tranzakció sem. A megbízó és a végrehajtó közti fontos szereplő az elszámolóház, aki lebonyolítja az üzletet. Ha például nyitunk egy értékpapírszámlát és veszünk egy részvényt, akkor a megbízást követően a tőzsde leteszi a részvényt, a brókercég pedig a számlán lévő pénzünket és az elszámolóház megvizsgálja, hogy a szerződésnek megfelelően jött-e létre az ügylet, vagyis annyi pénz van-e, amennyi a részvény vásárláshoz kell. Magyarország, minden ügylet a központi elszámolóházon (KELER) keresztül megy. A brókervilág kívülről izgalmasnak tűnik, ugyanakkor, akik erre a pályára lépnek számolniuk kell azzal, hogy számtalan információt, összefüggést, gazdasági adatot kell fejben tartani és még a nyaralás idején sem lehet lazítani.

Mikor volt a legkönnyebb ezt a mutatványt megcsinálni? Kell hozzá valamilyen különleges piaci esemény?

Nem. Ez nem olyan, mint amikor a svájci jegybank egyik pillanatról a másikra elengedte az árfolyamküszöböt, és sokan vagy kerestek, vagy buktak 20 százalékot. Aki szerencsejáték-szerűen építi fel a portfólióját, az predesztinálva van arra, hogy el is veszítse a vagyonát. A túlzott kockázatvállalás, a nagy tőkeáttétel gyors sikert és gyors bukást hoz, a nyertes trade-ek elhitetik az emberrel, hogy nagyon jó, pedig elég csak néhány rossz pozíció, és mindent el lehet bukni. A nagy nyerők is csak ilyen iszonyatos kockázatvállalással lehetségesek. Persze csodák vannak, lehet, hogy a messiás pár ezer évente eljön, de azt kevesen fogják kivárni. Ami gyorsan jön, az gyorsan is megy.

Mekkora az a hozam, ami egy kisbefektetőnek 10-20 millió forinttal elérhető, ha tőzsdézik?

A mai világban egy 3-4 százalékos reálhozam csodálatos. Nem sokan tudnak ennél lényegesen magasabb hozamot elérni, mivel a kockázatmentes hozam nulla közelébe csökkent, az intézményi befektetőknek pedig még nehezebb a dolguk, mert a lakossági és az intézményi szereplők számára elérhető kockázatmentes hozam nagyon más. A 3-4 százalékos reálhozamnál jóval magasabbat csak magas kockázatvállalással lehet elérni. Nagyon kevés embernek van abból vagyona, hogy tradingből építi fel magát, Magyarországon kb. 50 ilyen ember lehet. Egyébként az intézményi befektetőknek sem egyszerű, náluk, ha rossz a hozam, mondjuk negatív lesz, akkor jön a főnök, hogy mi van, gyerekek?

Azért vannak bőven rossz teljesítményű alapok a piacon.

Igen, de a rossz teljesítmény része a rendszernek. Egy focimeccsen sem azért rúg valaki öngólt, mert hülye, hanem mert megtörténik vele, a rossz teljesítmény hozzátartozik a jóhoz. Mindig azt mondom, hogy az abszolút hozamú alapokat érdemes nézni, mert ott látszik a tudás. Ha egy alapkezelő 8 vagy 18 bázisponttal megveri a benchmarkot, akkor mi van? Semmi. Az abszolút hozamban meg trendszerűen látszik, hogy ki az, aki hozamot tud csinálni. Ezek a fiúk nem hülyék vagy rossz alapkezelők, máshogy működik a rendszer. Itt nincs igény 27 Zsidayra, Szalma Csabára vagy Pálfi Gyurira. Ha megnézel egy professzionális alapkezelőt, amelyik úgy működik, mint egy kinti, ott szürke eminenciásokra van szükség. Mint a brókerpiacon. Mivel ez alapvetően egy volumen biznisz, ezért aki igazán tehetséges, az nem akar éhen halni.Nem kell a pályára túl sok Figo meg Ronaldo. Tíz iparos kell meg egy sztárjátékos. Ilyen a brókeri piac is, nálunk kicsik a volumenek, ezért nem tud eltartani tömegével tehetségeket. Ma már egy átlagos bróker jobban járna, ha elmenne hidegburkolónak.

Vagy külföldre. Te nem akartál külföldre menni?

Nem, mert nem tudok jól angolul. Meg amit én csinálok, ahhoz kell az ember személyes bája, ami jól működik helyi szinten, az anyanyelvemen, de külföldön nem hiszem. Ezt mindenki tudja, aki emberekkel foglalkozik.

Mikor élvezted a legjobban a munkádat?

Egyértelműen most, nagyon jó az arány a munka és a magánélet között. Vannak fontos dolgok, a vágyak, az elégedettségi szint, hogy hol helyezed el magad a táplálékláncban, megérkezel-e oda, ahová indultál, hogy túlságosan előrefutsz-e az álmokban, vagy nagyon lemaradsz a lehetőségeid mögött, ezekben most optimális helyen vagyok.

Túlságosan leegyszerűsítő, ha azt mondjuk, kevés munkával sok pénzt?

Igen, mert a lényeg az egyensúly, hogy a pohár pont jól legyen megtöltve, és ami benne van, az pont jó hőfokon legyen benne.

Mikor érezted magad a legrosszabbul a munkádban?

Tavaly. Megdöbbentő, hogy ez mennyire gyorsan változik, és az a legmegdöbbentőbb, hogy már azon gondolkodtam, hogy abbahagyom az egészet. Elkezdtem a magam számára ugyanazokkal a szabályokkal portfóliót kezelni, mintha hivatalos, nyílt alappal foglalkoznék, de nem ment jól, ezért visszaléptem attól, hogy vagyont kezeljek mások számára. Rájöttem, hogy nem akarok cipőket készíteni, mert én cipőket eladni tudok igazán jól, ez két külön szakma. Lehet, hogy cipőkészítésben is jó lennék, csak vagy idő kell hozzá, vagy nem kell közben cipőt is árulni.Fotó: Stiller Ákos, Portfolio

Másban is jó lennél, mondjuk ingatlanügynökként is érvényesülnél?

Abszolút, a sales részében jó lennék, csak nincs benne intellektuális kihívás, meg túl kicsik a dealek.

Amikor abba akartad hagyni, gondolkodtál a szakmán kívül? Volt olyan pletyka, hogy egyszer kitaláltad, veszel egy farmot, kecskéket, és kecskesajtot készítesz majd.

Lehet, hogy mondtam ilyet, de nem gondoltam komolyan. Ha valamit jól akarsz csinálni, ahhoz idő kell, sok tudást, akaratot, elszántságot és rengeteg munkát kell beletenni. Az újratervezés nálam nem működne, egyrészt nincs bennem iszonyatos vágy, hogy valami mást csináljak, másrészt 50 éves vagyok, nem szeretném a következő 10 évemet azzal tölteni, hogy 60-tól 70 éves koromig majd élvezem annak a hasznát, amibe most belevágok. Ráadásul, ha az ember már aránylag jó anyagi körülmények között él, nehezen talál olyan kihívást, amiért hajlandó váltani. Most már ahhoz mérek mindent, hogy intézményi brókerként jó vagyok, egy egységnyi erőkifejtéssel egy egységnyi pénzt tudok megtermelni, nem vonzó, hogy tízszer annyi erőkifejtéssel tizedannyi pénzt keressek.

Több mint 20 éve dolgozol ugyanannál a cégnél. Szerinted ez egészséges?

Persze, a házasságról is azt gondolom, hogy ha jó döntést hozol, akkor miért keresnél egy rosszabbat. Ez nem idő kérdése. Mérlegeled, hogy jó közegben vagy, jó emberek között, jó légkörben, mik a prioritások, ha jól érzed magad abban, amiben vagy, akkor nem érdemes változtatni.

Előbb-utóbb mindannyiunk munkáját elveszik a gépek. A tiédet mikor lehet majd kiváltani egy algoritmussal?

A mi szakmánkban, amit már lehetett, azt átvették a gépek, ami megmaradt, az még egy ideig nem lesz kiváltható. Az érzelmi intelligencia az ügyfelek és a piac felé nehezen programozható. Az én munkám coaching, nem kell kitalálnom, hogy mit csináljon az ügyfél, sokszor csak meg kell erősítenem a döntésében, nem kell megtanítanom egy válogatott labdarúgót labdát levenni vagy lőni, csak azért megtenni mindent, hogy helyzetbe kerülhessen és lőhessen.

A brókerbotrányok mennyire leptek meg?

Egyáltalán nem. Az lepett meg, hogy ez megtörténhet egy európai országban, és hogy ennyi időn keresztül hivatalosan nem tűnt fel senkinek, hogy ezekkel a brókercégekkel nem stimmel valami. Én nem vagyok közgazdász, magyar-történelem szakon végeztem, de össze tudtam rakni, ha egy cég több kamatot fizet, mint amennyi az árbevétele, akkor az nem a hosszú élet receptje. De azt is nehezen tudom elképzelni, hogy aki ezeknél a cégeknél befektetett, az elhitte, hogy vele megtörténhet az a csoda, hogy jóval magasabb hozamot ér el, mint azok a profi befektetők, akik nap mint nap ezzel foglalkoznak. A Buda-Cash egyébként inkább volt meglepetés, mint a Quaestor, attól már jó ideje féltünk, hogy bedől, végül ez meg is történt.

Megtörtént, lett is belőle nagy botrány, sok ügyfelet ki kellett menteni.

Ez is jellemző, sokan azt gondolják, hogy jár nekik a 10+ százalékos éves hozam, de ha nem kapják vissza a befektetésüket, akkor elvárják, hogy megmentsék őket, azt persze később elfelejtik, hogy évekig 4-5 százalékkal több hozamot tettek zsebre. Hihetetlen, hogy milyen sokan hiszik el, hogy velük megtörténhet a csoda, hogy nekik gondolkodás, teljesítmény nélkül jár a többlethozam.

Végül részben a talpon maradt brókercégek fizették a számlát.

Mi is azt mondtuk, hogy az nem korrekt, hogy a kevés, prudensen működő brókercég fizessen adóemeléssel, különadókkal azoknak a gyarlóságaiért, akik átverték az ügyfeleket, a felügyeletet és gyakorlatilag mindenkit. Ráadásul a botrányba keveredett cégek a potenciális ügyfeleink egy részét is elcsábították, nem volt könnyű úgy versenyezni, hogy ők kockázatmentesként hirdették a ténylegesen kockázatmentes hozam felett jó néhány százalékponttal magasabb hozamaikat. Amíg ezek a cégek alkották a csodát, mi kevesebbet kerestünk, mikor az alkímia kudarcot vallott, mi elkezdhettünk adót fizetni.

Mi a tanulság ebből az egészből?

Az embernek a mohóság valamilyen szinten a lételeme, ha így nézzük, akkor nem ezek a botrányok voltak az utolsók. Másrészt az is igaz, nem lehetünk az élet minden területén felkészültek, lehet, hogy valaki nagyon jó esztergályos, de pénzügyi dolgokban nem felkészült, mint ahogy mi sem tudnánk programozni egy CNC esztergagépet.Nagyon nehéz elképzelni, hogy a nagy átverések ne ismétlődnének meg, a mohóság és a felkészületlenség együttesen veszélyes elegy. Azt hiszem, nincs tanulság.

A te bizniszedet érintették a brókerbotrányok?

Nyilvánvalóan. Az ügyfélkörömet nem érintette, de mivel a brókerbotrányok miatt a mi cégünk is fizet különadót, az rontja a marzsainkat.

Fel lehet készülni a nagy irányváltásokra?

Nem biztos, hogy érdemes. Ha készülsz ezekre a szcenáriókra, akkor lehet, hogy jelentős hozamról maradsz le a nagy pesszimizmusodban. Talán Micimackó együgyű optimizmusa célravezetőbb: majd ráérünk megijedni, ha tényleg baj lesz. Az elmúlt 2-3 év pont erről szólt, nem láttunk még olyan jó “csajokat”, mint amilyenek most a tőkepiacokon rohangálnak, és korábban nem is hittük volna el, hogy ilyen jó “csajok” vannak, de a legdurvább, hogy folyamatosan egyre jobbak jönnek. Erről maradjunk le a nagy félelmünkben?

Real Madrid vagy Barcelona?Diósgyőr, Vasas.Porsche vagy Maserati?Maserati. Az olasz technikában hiszek. Nagyon meg vagyok elégedve a Maseratimmal. Jó autó, jól is szól, negyedik éve járok vele, és hibamentesen üzemel. Ha majd nem, akkor azzal vigasztalom magam, hogy jól néz ki.Budapest vagy Eger?Budapest, mert itt több impulzus ér, több emberrel tudok találkozni, sok étterem, sok színház, események.Buda vagy Pest?Egyértelműen Buda. Mindenki úgy van ezzel, hogy ott szeret lenni, ahol lakik. Mindenki a saját életterét szereti, ahol a törzshelyeid vannak, ahol otthon érzed magad.Balaton vagy tenger?A Balaton nekem teljesen kimaradt, egyértelmű, hogy tenger. Nagyon olaszpárti voltam, de mostanra nagy Kanári-szigetek-fan lettem, már évente kétszer megyünk oda, egész évben jó az idő, jók az éttermek, szép a táj és mindez remek áron.Apple vagy OTP?Biztos, hogy az OTP-t választanám, mert sokkal kevesebb saját részvényt vesz vissza, így hosszú távon lehet vele kereskedni. Nem fog elfogyni a közkézhányad.Fundamentális vagy technikai elemzés?Is-is, mert nem szeretek szembemenni a flow-val. Ha azt látom, hogy valami olcsó, nem fogom megvenni csak ezért, nincs ilyen elhivatottságom, hogy aztán engem szívasson meg a piac. Szeretem nézni, hogy mi mennyit ér nagyjából, de félek a piactól nagyon. A lövészárkokban hiszek, az egyenesekben azokat nézem a chartokon. Ha valahol sokat zajlott a kerekedés korábban, azt gondolom, hogy azok a szintek valamennyire tartósak lesznek. Engem a Fibonacci nem érdekel.

Mi az, ami el tudja rontani a hangulatot a tőzsdéken?

A túlautomatizáltság és a túlságosan egyirányú pozicionáltság. A Financial Times egyik cikke szerint 2008-ban a New York-i tőzsdén az átlagos részvénytartási idő még két hónap volt, ma meg már csak 20 másodperc. Ez még sok problémát fog okozni. De van más is, például az, hogy gyakorlatilag eltűnt az aktív befektetési döntéshozatal. Az ETF-ek dominanciája nagyon veszélyes, ami mostani, kegyelmi állapotban nem tűnik fel, egy nagyobb esésben viszont fog. Ha elég vizet iszunk a bor mellé, és 25 fok van, akkor tartósan el tudunk üldögélni, de ha ezt 35 fokban csináljuk, akkor rosszabb a helyzet, ha pedig nem iszunk hozzá vizet, még hamarabb be fogunk rúgni. Ezt látom most a piacokon, az őrült eufóriát.Szerintem fontos lenne, hogy legyenek olyan hiteles emberek, akiknek elhiszed, hogy tartósan jó hozamot tudnak elérni, jobbat, mint te. Hogy a pénz ne az ETF-ekbe és a hasonló passzív befektetési formák felé áramoljon, különben csúnya vége lesz a mostani ralinak.

Tudsz három ilyen hiteles embert mondani a magyar piacon?

Persze, kapásból ott van Jaksity Gyuri , de ha kifejezetten portfóliómenedzserekre vagy alapkezelőkre gondolsz, akkor Zsiday Viktor, Szalma Csaba vagy a Pálfi-Loncsák páros. Ők például azok, akikre merek pénzt bízni. De mondhattam volna Móricz Danit, Cser Tomit vagy Czachesz Gábort és lehet, hogy vannak még mások is, csak nem ismerem őket, vagy nem vettem észre, hogy jó hozamot csinálnak. Ugyanakkor három éve indult el a saját alapkezelőnk, Accorde néven, régi concorde-os kollégákkal, akikhez szintén nagy reményeket fűzünk.

Mi az, ami téged még lázba hoz a magyar tőzsdén? Nyilván egy Magyar Telekom-gyorsjelentés már nem.

Ez nem igaz. Például a legutóbb a Mol gyorsjelentése is nagyon érdekes volt, örültem annak, hogy az a cég, amivel kapcsolatban sok az előítélet, és sokan azt gondolják, hogy nem történik náluk semmi, az a cég brutális cash-flow-t termel, mindenféle környezetben jól működik.

Mondanál még egy példát, amire az elmúlt egy évben felkaptad a fejedet?

Sok ilyen volt, például az, hogy a 10 éves magyar állampapír hozama 1,50-en fordult, vagy hogy valaki bitcoint vesz, és három hónap alatt megduplázza a pénzét. De arra is felkapom a fejem, hogy a Facebook egy nap alatt 120 milliárd dollárt veszít az értékéből, vagy hogy milyen gyorsan el lehet takarítani a Teslánál megnyitott hatalmas short-állományokat, ha jön egy jól időzített bejelentés a cégtől.

A pénzen kívül ez az az izgalom, ami még mindig a tőkepiacon tart?

Nekem a tőkepiac sokkal kevésbé izgalmas, mint az élet sok más területe, a tőzsde csak egy nagyon kicsi része az életemnek. Könyvek, irodalom, színház, kortárs képzőművészet, filmek, foci, jó borok, ezekkel ma már sokkal több időt töltök.

Tagja vagy például a Kis Zoltánék (az egerszalóki Saliris Resort korábbi üzemeltetési igazgatója) által 2011-ben alapított, és ismert borászokat is bevonzó, Szeredi Tamás BorSzakkör névre keresztelt borkóstoló klubnak. Mit gondolsz, hol tart ma a magyar borászat; hol húzott el a nemzetközi mezőny; és hol kellene javítani a magyar borkultúrán és -gazdaságon?

Nagyon nehéz Magyarországról nemzetközileg is érdekesnek lenni. Ez nem az az ország, amit ha kimondanak máshol, akkor elérzékenyülnek, hogy az mennyire menő. A magyar bor szerintem csak Magyarországon érdekes. Ez kizárólag piaci alapon, borászati önerőből nem is fog változni. Ausztriában találkoztam egy kínai újságíróval, aki járta a borászatokat, az osztrák bormarketing szövetség vitte pincéről pincére. Magyarországon láttál már ilyet, hogy külföldi újságírót körbevisznek állami pénzen?

Szepsy István szerint “külső befektetővel, tőketárssal nem lehet előre menni. Azért nem, mert mindenre biztosítékot akar, és kipróbált dolgokat akar megcsinálni.” Mint a Portfolio-nak adott interjújában fogalmazott, “Nincsenek kipróbált dolgok, főleg egy ilyen borvidéken, ahol ekkora a változatosság termőhelyben, és ami predesztinált arra, hogy létrehozzam a világ első számú bormárkáját.” Pénzügyi szakemberként mit gondolsz erről? Főként, ha figyelembe vesszük azt, hogy Szepsy szerint “Chilétől Új-Zélandig a világon sehol nem azért támogatják a borászatot, mert olyan óriási lenne a hozzájárulása a GDP-hez. Ez mindenhol az országkép része, a turizmus húzóágazata.”

Ha távolról nézel egy festményt, figurális alkotás, ha közelebb mész, akkor gyakran előfordul, hogy egy absztrakt, nonfiguratív valami lesz. István Mádon él, ő közelről nézi, valószínűleg ezért vizionálja a világ elsőszámú bormárkáját, de azt nem hiszem, hogy ha egy pénzügyi befektető beletesz mondjuk 3 milliárd forintot dűlővásárlásba, feldolgozóba, arculatépítésbe, az rosszat tenne a borvidéknek. Kifejezetten jó példa erre a hazai pezsgőkészítés. Azért ami Champagne-ban történik, az egy komoly etalon. Ha Spanyolországba mégy, mindenhol ihatsz nagyon jó, olcsó pezsgőt, cavát. Elmész az olaszokhoz, nagyon jó áron ihatsz proseccót. Magyarországon jöttek a borászok, és kitalálták, hogy minden borász tud pezsgőt készíteni. A pezsgőkészítés egy technológiai sportág, hatalmas technológiai fegyelem kell hozzá, komoly technológiai beruházás. És arról nem beszéltem, hogy már az alapbor előállításához is nagyon komoly borászati technológia kell, amit szintén nem lehet ingyen megkapni. Ráadásul ez nem csak technológiai kérdés, hozzá kell férni valahogy a tudáshoz. Ha összegezzük a dolgokat, kiváló dűlők, tisztességes szőlőművelés, magas szintű feldolgozói technológia, igényes marketing és piacépítés, nemzetközileg érvényes borászati tudás, hát nem hinném, hogy ez olcsó lenne.Ha valaki azt mondja, hogy Magyarországon készül a világ legjobb bora, azt gondolom, hogy néhány bordeaux-i, burgundiai vagy toszkán borász azt javasolná, hogy ennek azért fusson neki még egyszer.

Van magyarbor fóbiád?

Nincs, fehérborból csak tokajit iszom. És az imént sem kritikát fogalmaztam meg Szepsy irányába, csak én ezt máshogy gondolom. Valószínűleg neki van igaza, de én tényleg másként látom. A tokaji luxus brandben kevéssé hiszek. Abban teljesen igaza van, hogy a bor a turizmus egyik alappillére és a világon sok helyen államilag is támogatják. De ezen támogatott bortermelő országok azért nemzetközileg is versenyképes és piacvezető borokkal vannak ott a világpiacon. Ami állami szerepként eddig éppen Tokajban történt, az talán nem a leghatékonyabb módja a borkészítés fejlődésének.Fotó: Stiller Ákos, Portfolio

Nincsenek túlárazva a magyar borok?

Nem drága a jó magyar bor. A középszerű magyar bor a drága, és a rossz pezsgő 7000 forintért.

Konfliktuskereső vagy?

Ha ki kellene állítani egy népszerűségi listát, nem lennék az elején. Én tisztában vagyok magammal, látom az értékeimet, a hibáimat, nem vagyok könnyű eset, de akik elfogadnak olyan csávónak, amilyen vagyok, azokkal tudok nagyon jóban lenni. A szakmában mindig korrektségre törekedtem, a saját üzletemet építem, nem másztam bele mások érdekszférájába, ez eleinte nem is volt nehéz, mert az én ügyfeleimmel senki nem akart foglalkozni. Most meg már olyan személyes kapcsolatban vagyok az ügyfeleimmel, olyan dolgokat tettem értük, ami miatt nem tudják elvinni a bizniszeimet. Magyarországon egyébként sincs nagy piac, nincs vetélytárs.

Egyszer még Eszenyi Enikő is tőled tanult.

Az Overnight című filmje miatt jöttek be hozzánk a Concorde-hoz. Az egyik monitoron meglátták azt a listát, amin a brókerek havi forgalmi adatai álltak, legfelül az én nevemmel. Eszenyiék kérdezték, hogy ki az a Rimár Péter, mondták nekik, hogy én. Eszenyi azért ült mellém, mert azt hitte, jókat fogok neki mondani. Jókat is mondtam.

A film viszont nem lett nagy siker. Te mint bróker láttál már hiteles filmet a szakmádról?

A Wall Street farkasát nagyon bírtam, de a többit nem tudtam komolyan venni. A Wall Street farkasáról el tudtam képzelni, hogy amit bemutatnak, az tényleg úgy is történt, annyira abszurd, hogy akár így is lehetett.

A Wall Street farkasának világát te még megtapasztaltad?

Nem, nálunk visszafogott emberek dolgoznak. Bent az irodában a tőzsdékkel foglalkozunk, és komoly, elmélyült beszélgetéseket folytatunk, az ügyfeleinkkel hangversenyekre megyünk.

Tavaly a te pénzügyi közreműködéseddel jelent meg a Szivárványbaleset című kiadvány, amelyben kortárs szépírók találkoznak Szűcs Attila alkotásaival. Mi motivált a kiadvány finanszírozására? Milyen volt a kötet fogadtatása, illetve várható-e folytatás?

Attila nagyon jó barátom, az ő 50. születésnapjára készült a kötet. Attilának tavaly volt itthon nagy életmű-kiállítása, és a Sotheby’s-nél is volt két sikeres aukciója, ez nagy sztori. De nem tudjuk, milyen volt a kötet fogadtatása, mert bár több kiadóval is tárgyaltunk, mindenki nagyon sokat ígért, de nagyon keveset tett az ügy érdekében. Ez ugyanaz a sztori; ahogy a tőkepiacon, úgy a képzőművészetben sincsenek Magyarországon rocksztárok. 1000 példányt nyomtak ki, úgy tudom, hogy az mind elfogyott. Az viszont nagyon megható volt, hogy a magyar irodalmi élet ennyire jól reagált erre, ilyen sok mű született. Az volt a kérés, hogy ne önálló életű szövegeket küldjenek be, hanem műalkotásra reagáljanak. Nádas Péter, akiről azt gondolom, hogy Nobel-díj-esélyes magyar író, nagyon komoly szöveget írt. Hogy folytatása lesz-e, nem tudom, ha lesz valaki, aki a barátom és valami számomra fontosat csinál, akkor örömmel. Annyira tehetséges emberek, és annyira örülök neki, hogy mással foglalkoznak, mint én, hogy nekem ez minden pénzt megér.

Mit gondolsz a hazai művészeti életről? Van esélye egy kortárs magyar képzőművésznek ma arra, hogy nemzetközi sikereket érjen el?

Szerintem nincs. Ahhoz abban a közegben kell élni. Luka Modrić sem attól jó, hogy horvát focista, hanem hogy a Real Madridban játszik. Ha Magyarországról próbáljuk ezt felépíteni, az nem fog sikerülni. Nem is tudok mondani magyar világsztárt.Fotó: Stiller Ákos, Portfolio

Neked, mint ismert magyar műgyűjtőnek, illetve befektetési szakembernek ez mennyire szempont vásárláskor? Befektetés a műgyűjtés?

Önmagában a befektetési lehetőség nem motivál. Én már nem is szívesen vásárolok raktárra. Csak annyit akarok, hogy hadd érzékenyüljek el. Nyilván vannak más kritériumok is, az öngólt meg tudom különböztetni a hatalmas kapáslövéstől, de ha nincs meg az érzelmi kötődés, akkor nem érdekel.

Volt valaha olyan műalkotás a tulajdonodban, amit megbántál?

Persze, több is. Főként azért, mert mennyiségi kérdést csináltam belőle, de igazán nem volt fontos a gyűjteményemben. Sőt, a gyűjtemény nagy része ilyen. Amivel nem élek együtt, nem látom nap mint nap, az miért lenne fontos? Ha egy műtárgy be van csomagolva, és nem jött még senki, hogy meg akarja venni ötször annyiért, amennyiért én vettem, az miért lenne fontos?

Laikusként meglehetősen furcsa a kortárs képzőművészet piacán a művek kiírt, illetve tényleges árának kapcsolata. Mit gondolsz erről, nem kellene jobban szabályozni ezt a piacot? Így ugyanis meglehetősen nyúlékonynak fest.

Valóban meglehetősen spekulatív és belterjes. Arról beszélünk, hogy van valami a világon, ami egyedi. Mit szabályozol rajta? Valaki létrehoz valamit, amiből egyetlenegy darab van. Annak milyen módon tudod szabályozni a kereskedelmét?

A transzparencia azért sokat segíthetne a helyzeten.

Van erre nemzetközi online felület, ahol ma is meg lehet adni az árat műtárgyanként. Ha ez transzparencia, akkor működhet, hasonlóan, mint az OTC-piacon, indikációként. De azzal nem tudsz mit kezdeni, amikor a galériában azt mondják, hogy eddig azért vetted ilyen “olcsón” a festőt, mert fizetnie kellett a jelzáloghitelét. Ezzel mit lehet kezdeni befektetőként? Ugyanezért nem hiszek a korszakokban sem. Néhány magyar, műtárgyak értékesítésében érdekelt ember megtolt néhány korszakot, például a ’70-es, ’80-as éveket. Ha ’77-ből vásárolsz, például egy Bak Imrét, akkor jóval többet ér, mintha a művész 2002-ben festette volna? Ebből az következik, hogy minél többet festesz, annál rosszabb festő leszel, vagy hogy a művészek pályaíve törvényszerűen hanyatló. Kivéve, ha az ötvenes években volt valaki fiatal művész, ezek szerint ők egy emelkedő pályán öregednek.

Ha már a transzparenciánál, a művész élethelyzeténél, na meg az online lehetőségeknél tartunk, mit gondolsz, a gyűjtőnek kell találkoznia a művésszel?

Nem. Az egy hab a tortán, ha tudsz vele találkozni. Nekem Szűcs Attila az egyik kedvenc alkotóm. Szerintem ő az egyik legtehetségesebb, legtöbbre hivatott, legnemzetközibb magyar képzőművész. Így gondolnám ezt akkor is, ha a szüleink nem lettek volna kollégák a miskolci drótművekben 15 évig, és nem tudnék semmilyen személyes háttér-információt róla.

Az egyébként elfogadható, hogy a kortárs alkotók centire árazzák a képeiket?

Ez normális, mindenki így árazza. Mert azt ki dönti el, hogy ez jó, az meg nem? Ezért lehet azt mondani, hogy ekkora a képem, ennyibe kerül. Az pedig, hogy te jót vagy rosszat választasz, a te magánügyed.

Saját galérián még nem gondolkodtál?

Nem értek hozzá, meg nem látom azt a kifutást. Magyarországon az ACB Galéria az, amelyik próbál üzletileg is nagyon eredményes lenni, sok energiát, kapcsolatot tesznek bele. Nekem ez egy nehezen elhihető üzleti modell, nem hiszek benne, hogy a magyar piacról bármit lehetne kezdeni. Kicsit olyan, mint a magyar bor: belföldön sem igazán érdekes, mégis nemzetközi sikerről álmodoznak. Nekem fura ez az ország, nincsenek igények.A képzőművészet nem sztori Magyarországon. Miért nem? Miért nem idéznek az emberek egy Szűcs Attila vagy egy Birkás Ákos interjúból?

Mondjuk azért, mert nincs az embereknek pénze értékelhető kortárs műalkotásokat vásárolni?

20 milliós autókra van? Több százmilliós ingatlanokra van? Pár százezer forintért relatíve értékelhető műtárgyakat lehet vásárolni. Miért ne lenne ezer euród műtárgyra? Van, csak valamiért az ember nem teszi bele az energiát, nincs meg az a nyilvánosság, információáramlás, pici sztárságépítés, hogy tudd, ki az, akitől lehet venni. És ha erre nagy igény lenne, ha akadna 500, vagy akár 5-10 ezer ember, aki szívesen tenne ki műtárgyakat a lakásába, akkor erre azonnal lenne válasz.

Nincs 500 hozzád hasonló ember az országban?

Hozzám hasonló van 50 vagy 100. De olyanból, aki szeretne valami nem nagyon drága műalkotást venni, nincs ötszáz. Ha lenne, akkor a Portfolio készítene interjút Szűcs Attilával, Pados Gáborral. Valószínűleg nincs rá igény, mert ha lenne, akkor írnátok róla. A művészek teljesítménye az enyémhez képest nagyságrendekkel komolyabb emberi teljesítmény, mert ők egyedi dolgokat állítanak elő.

Máshol nagyobb erre az igény?

Egy 50 milliós, gazdag országban nyilván sokkal nagyobb igény van rá, de nem csak arányaiban. Nem kevesen vannak Magyarországon, akik ezt megengedhetnék maguknak, az igény viszont hiányzik. Férjen már bele, hogy vannak itthon olyan emberek, akik arról álmodtak gyerekkorukban, hogy szép műtárgyak vegyék őket körbe otthon. Azt gondolom, hogy az ember vegyen 20 helyett 15 milliós autót, és vegyen három műtárgyat, és akkor sokkal jobb élete lesz.

Ki az a három magyar képzőművész, aki szerinted említésre méltó?

Nem három van, sokkal több. Az én kedvencem, Szűcs Attila mellette néhány név az abc elejéről, bizonyítva, hogy még csak a megismerés elején járok: Batykó Róbert, Bullás Józsi, Bernáth András, Bukta Imre, továbbá Braun Andris, aki sajnos már nincs közöttünk, vagy Birkás Ákos, aki szintén nemrég hunyt el.source www.portfolio.hu

 

 

Leave a Reply